(Kis)herceg a (nagy)hercegségben…
Stefanos Tsitsipas Monte-Carlo Bajnoka…
Aki hiányolta a szurkolókat természetesen…
Ezért megígérjük Stefanos, hogy jövőre ott leszünk…
És büszkék vagyunk Rád nagyon!
Ott leszünk Stefanos, megígérjük!
Címke: Monte-Carlo
Ilyen volt a Francia Riviéra harmadszor
Természetesen csodálatos. 🙂
1997-ben, 2015-ben és idén augusztusban jártam a Francia Riviérán, mindannyiszor nagyszerű élményekkel gazdagodtam. Valamennyi alkalommal az olasz határt követő első városban, Mentonban laktunk, ezt igazán ajánlom is minden kedves utazónak, mert nagyon jó a tömegközlekedése, de ha autóval/busszal érkezik az ember, praktikus is, hiszen Magyarországról ez esik a legközelebb és autópálya visz innen szinte bárhová.
Menton
Idei utazásunkkor állapítottam meg igazán, hogy Menton egy valódi gyöngyszem, de akár gyémántnak is nevezhetném. Végtelenül kifinomult, inkább kisváros, mint nagy, elképesztően rendezett, tiszta és a végletekig a nyaralók/turisták kényelmét szolgálja minden. Ráadásul tényleg gyönyörű, csodás a tengerpart és lenyűgöző az óváros. Idén vált igazi kedvencemmé, a korábbi alkalmakkor elvakított Monte-Carlo, Cannes vagy éppen Nizza. 🙂
sdr
dav
dav
dav
dav
dav
dav
dig
Monte-Carlo (Monaco)
Kétségkívül összetéveszthetetlen bármivel. Ha meglátod bármelyik szegletét, tudod, hogy Monte-Carlóban jársz és azt is érzed, hogy nem utoljára. Monte-Carlo természetesen mindhárom itteni utazásom programjában szerepelt. Bár először 12 év után tértem vissza, ami elég hosszú idő, azonnal ismerősként üdvözöltük egymást, idén pedig mintha hazajöttem volna… (bár a szívem csücske Itália és azon belül Róma, néha máshol is érezheted úgy, hogy megérkeztél). Mindenkit levesz a lábáról, tudja a jó ég mivel. A tenger, a magasba nyúló épületek, a buja zöld növényzet adja mindennek az alapját és persze a hírneve, ami messze földön megelőzi. Monte-Carlót egyszer látni kell. Legalább egyszer… Van itt minden, amire vágyik az utazó, katedrális, hercegi palota, yacht kikötő, óceonográfiai múzeum, rendeznek itt Forma-1-es futamot (a világ talán legismertebb Forma 1-es futamát), nagy hírű nemzetközi teniszversenyt, és ha van mersze, bárki betérhet a világ bizonyosan leghíresebb kaszinójába.
sdr
dav
dav
dav
fbt
dav
Nizza
Szintén mind a háromszor jártam Nizzában is, de mindig csak egy pici szeletét láttam. Igazi nagyváros, nem tud úgy a szívedhez nőni mint Menton, de az Angol Sétány olyannyira lenyűgöző látvány a fel- és leszálló repülőkkel, az elképesztően azúrkék partjával, hogy egyértelműen kihagyhatatlan.
dav
dav
sdr
sdr
Cannes
Az elbűvölő. Első, 1997-es utazásom alkalmával azonnal szerelembe estünk, de 2015-ben sajnos nem jártam Cannes-ban, ám az emléke mit sem halványodott. Idén, vagyis 21 év után sikerült visszatérni és elmondhatom, hogy Cannes bája semmit sem változott. Van ott valami, ami azonnal beszippant. A gyönyörű fehér épületek, a tengerpartja, valahogy az egész atmoszféra annyira vonzó, hogy elhatároztam, egyszer hosszabb időre is visszatérek ide, a (film)fesztiválok városába.
sdr
dav
dav
dav
dav
Saint Tropez
A Francia Riviéra egyik legdélebbi városa, azt hiszem ez az a hely, amiről legalább egyszer mindenki hallott az életében. A csillogás, a híres emberek és a hatalmas yachtok, valamint úgy en bloc a Francia Riviéra (egyik) szimbóluma. Én viszont azt mondanám, jó jó, hogy láttam, de vannak ennél sokkal kevésbé zsúfolt és látványosabb helyek, amikre inkább érdemes több időt szánni.
dav
dav
dav
dav
dav
dav
Ha még több fotót nézegetnél, íme a 2015-ös utazásunk 3 részben:
https://anetteblog.wordpress.com/2015/09/12/cote-dazur-part-1-nice/
https://anetteblog.wordpress.com/2015/09/12/cote-dazur-part-2-monte-carlo/
https://anetteblog.wordpress.com/2015/09/12/cote-dazur-part-3-menton/
Megosztás:
Megosztás:
“Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik…”
Egész héten Arany János A walesi bárdok című költeményének ezen sorai jártak a fejemben, mert bizonyos voltam benne, hogy ma megint a tenisztörténelem egy darabjáról kell majd beszámolnom nektek és éreztem, hogy itt már minden kevés lesz. Hogyan mondom el, hogyan írom meg azt, ami lehetetlennek, vagy inkább hihetetlennek látszik, pedig nagyon is valóságos. Milyen lesz ez a mai vasárnap, ez kattogott bennem folyton folyvást… Amikor Rafa magasba emeli a tizenegyedik, igen a tizenegyedik Trófeáját Monte-Carlóban, az egyik legrégebbi ATP Masters Tornán. Ott ahol talán minden kezdődött, sok sok évvel ezelőtt. Kereken 15 éve jár erre a versenyre, a napokban lehetett látni egy videót az itt lejátszott legelső és természetesen győztes mérkőzéséről. A 16 éves Rafael Nadalról, aki 2 év múlva, 18 évesen már nemcsak meccseket, de egyenesen Tornát nyer, az első Masters Tornáját, a Monaco-i Hercegségben. Nem tudhatta talán senki, hogy 13 évvel később még mindig erről a fiúról szól a tenisz általában, a salak-pályás szezon pedig különösen. Azt vártam, hogy ez a tizenegyedik ennyire drámai lesz, olyan helyzet, amikor nincsenek leírható mondatok, kimondott szavak és elakad a lélegzet. Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik…
Abban a pillanatban, ahogy vége volt a döntőnek, jutott csak eszembe, hogy tavaly ilyenkor mennyire készültünk a tizedikre. Mennyire érzelmes napok voltak azok számunkra. Azonnal felidéződött bennem mit is írtam akkor, de hogy ne csaljon meg a memóriám, gyorsan el is olvastam:
https://anetteblog.wordpress.com/2017/04/23/la-decima/.
És valóban, a tizedik már akkor megríkatott, amikor még meg sem volt. Nem úgy a mai nap vagy a mai győzelem. Egészen addig bírtam, amíg el nem kezdték a visszatekintést az előző tízre. Ki bírná ezt könnyek nélkül megállni? Pedig olyan egyértelmű volt itt minden. Már a Valenciában megrendezett Davis Kupa negyeddöntő előrevetítette számunkra, hogy a dolgaink jól állnak. Rafa egészséges, van önbizalma és tudta mit csinál, amikor vállalta a játékot hazája színeiben Németország ellen. Meg akart mérkőzni Alexander Zverevvel, hogy lássa hol tart. Láthatta. Nemcsak ő, de Sascha és mi is.
Mert azt sajnos mondanom sem kell, hogy Rafael Nadal megint sérülésből tért vissza. Tudjátok jól, hogy az Ausztrál Open óta nem játszott, bár ott volt Acapulco-ban, végül nem tudott pályára lépni. Ahogy az év első két Masters versenyén sem, Indian Wellsben és Miamiban. Tördeltük az ujjainkat, hogy mi lesz így megint, elment a világelsőség, mert Federer egy ideig megint nagyon hasított. Igen, az a helyzet, hogy a tenisz 2018-ban is Rafael Nadalról és Roger Federerről szól. Persze Roger is csak ember, bár időnként kétkedünk ebben, de végül ő is elfárad néha-néha, így az elmúlt hetekben már Rafa nevével kezdődött a világranglista. Ma tehát nemcsak azért játszott, hogy harmincegyedik Masters, egyben tizenegyedik Monte-Carlói bajnoki címét bezsebelje, de egyben azért is, hogy a világelsőségét megtartsa.
És sikerült. Mert Rafael Nadalnak minden sikerül. De vajon miért van ez így, kérdezhetik néhányan, talán inkább azok, akik távolról csodálják. Mi, akik mindennap vele izgulunk a versenyei alatt, tudjuk jól, hogy miért. Pontosan azért, ami a tegnapi elődöntő után történt. Az mutatja meg igazán, mitől ekkora játékos Rafael Nadal. Ha még nem említettem volna, szettveszteség nélkül nyerte meg ezt a Tornát úgy, hogy a negyeddöntőben Dominic Thiemmel találkozott. Az osztrák srácot egyértelműen Rafa mögött a második legjobb salakos játékosnak tartják, igaz, ő is kisebb sérülés és kihagyás után tért vissza, 6:0, 6:2 lett a vége… Az elődöntőben Grigor Dimitrov próbálkozott, de nem sokra jutott, 6:4, 6:1 a végeredmény. És ezután történt, hogy Rafa alig kezet fogott a bíróval, máris üzenetet küldött jelenlegi edzőjének, Carlos Moyának körülbelül azzal a szöveggel, hogy “légyszi, most azonnal foglalj egy pályát, mert gyakorolnom kell a tenyerest”. Nem én találtam ki, megtörtént. Ezek után ki lepődik meg azon, hogy a fináléban Nishikori Kei 6:3, 6:2 arányban kapott ki tőle.
A bajnoki gének mellett ez a hozzáállás, az elvégzett temérdek munka teszi Rafát tizenegyszeres Monte-Carlói bajnokká, egyben immár 76 ATP torna győztesévé. És még csak most kezdődik minden, a szokásos sorrendben: jövő héten Barcelona, majd Madrid, Róma és végül Párizs, a Roland Garros. Olyan, mint egy sorminta és ő mindig azt is csinál belőle. Itt már minden torna, minden hónap, minden év bónusz. A mi bónuszunk. Hogy ő még mindig játszik, így játszik, és ha nem elégedett a tenyeressel, akkor dolgozik rajta. Nem csoda, hogy néhány napja így nyilatkozott: “Majd amikor visszavonulok, akkor talán lesz esélyem arra, hogy elgondolkodjak, mit is értem el és mennyire nehéz is volt mindezt megcsinálni.” Mi már most is tudjuk, hogy nagyon sokat és nagyon nehéz volt.
De azért elkezdjük számolni a “tizenegyeseket”… Mert ennek is van ám neve, úgy hívják, hogy “La Undécima”, vagyis “A Tizenegyedik”. Lesz még belőle, ebben teljesen biztos vagyok, talán drámaibb körülmények között és talán akkor valóban csend honol majd a döbbenettől egy röpke pillanatig, hogy lehetséges a lehetetlen, hogy ezt meg lehet csinálni és akkor tényleg majd a szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik…
Pécs, 2018. április 22.
Farkas Anett
Megosztás:
Megosztás:
La Décima…
Így mondják spanyolul, hogy a “tizedik”. Talán meglehetett volna előbb is, de valahogy úgy alakult, hogy a kilencedik csak később sikerült, mint amire számítottunk. Rafael Nadal ugyanis 2005 és 2012 között egymás után nyolcszor diadalmaskodott a monte-carlói ATP 1000-es tornán, ki merte volna gondolni hát, hogy a következő három évben nem terem majd babér neki. Éppen Monte-Carlo-ban. Pedig így alakult, ám három év kihagyást követően 2016-ban a Torna örökös bajnoka begyűjtötte a kilencedik Trófeát is, így azóta sokat álmodoztunk arról a bizonyos tizedikről. Egészen pontosan egy kerek esztendőn át. Tavaly április közepétől idén április közepéig. La Décima. A Tizedik. Most már megvan.
Elárulom, könnyek között írom ezt a posztot, sőt, a reggeli kávézás közben is sírtam már egyszer, mégpedig akkor, amikor a mai nap legfontosabb eseményére gondoltam és kimondtam magamban, majd hangosan is: La Décima. A Tizedik. Nem lehet(ett) sírás nélkül megállni. Olyan teljesítményről beszélünk, ami nemcsak a tenisztörténelemben, de az egyetemes sporttörténetben is gyakorlatilag páratlan. Nem is nagyon létezik. A teniszben egészen pontosan 2017. április 23. napjáig egyáltalán nem is létezett. Soha senkinek nem sikerült még ugyanazt a teniszversenyt tíz alkalommal is megnyerni. Ez óriási bravúr. Roger Federer számtalan tornán áll hét győzelemmel és egészen pontosan egy tornán, Halléban nyolccal. Pete Samprasnak is van hét trófeája Wimbledonból és ennyi. Az egészen elképesztő ebben azonban az, hogy Rafael Nadal még két további tornán is nyert már kilenc alkalommal, Barcelonában és Párizsban, a Roland Garros-on. Ami ad absurdum, látva Rafa idei formáját, azt is jelentheti, hogy idén még kétszer megismételheti ezt az amúgy önmagában is páratlan, elképesztő, szinte hihetetlen, varázslatos teljesítményt. Keresem a szavakat, a jelzőket, de nem találok belőlük eleget, hogy kifejezhessem, mit ért el ma a tizennégyszeres Grand Slam győztes spanyol ikon, a tenisz történetének (egyik) legnagyobb játékosa.
És ha nincsenek jelzők, jöjjenek a számok. Nem elég, hogy Rafa ma Monte-Carlo-ban, az egyik legrégebb óta megrendezésre kerülő tornán, tizedszer tudott nyerni, ez egyben az ötvenedik salak-pályás tornagyőzelme, ezzel pedig vezeti az örökranglistát, vagyis nincs ember ő előtte a Földön, aki valaha nyert volna ötven alkalommal salak-pályás trófeát. Nem kell hozzá nagy bátorság, hogy azt mondjam, nem is lesz (talán) soha. Az ötvenedik salak-pályás diadal egyben Rafa számára a hetvenedik ATP tornagyőzelmet is elhozta. Nagyon nagy számokról beszélünk, ha belegondolunk, hogy Rafa még mindig csak 30 éves, és ha végre megadja a sors, hogy sérülések nélkül tud játszani, akár csak 2-3 évet, akkor ki tudja mennyi győzelem és trófea áll még előtte. Előttünk.
Mert azt látnunk kell, hogy Rafael Nadal egészséges. Ezt utoljára 2013-ban, igen, 2013-ban mondhattuk el róla úgy, hogy akkor hét hónapos kihagyásból tért vissza és nem játszott annak az évnek az első hónapjában sem, kihagyva többek között az Ausztrál Open-t. Majd onnan lett év végére világelső. Idei teljesítménye már most is nagyon figyelemre méltó, habár a monte-carlói tornát megelőzően három döntőjéből hármat veszített el, így 2017-ben ez az első tornagyőzelme. Nagyon meg lennék lepődve, ha a salak-pályás szezonban túl sok esélyt adna a többieknek. Négy tornája lesz még, jövő héten Barcelona, majd a madridi és a római ezresek és végül a Roland Garros. Jelenleg úgy tűnik, nincsenek is ellenfelei, hiszen az idei év eddigi legjobb játékosa, az Ausztrál Open-t és az amerikai Masterseket megnyerő Roger Federer kihagyja a salak-pályás versenyeket, Novak Djokovics teljesen elveszítette a motivációját, és gyengélkedni látszik a világelső Andy Murray is. Sérült Nishikori Kei, Wawrinka pedig Wawrinka, a többiek ha éppen nagyszerű játékosok is salakon, en bloc nem számítanak igazi kihívónak.
Mert ne legyünk kérem tévedésben, a tenisz kereken egy évtizede négy játékosról szól igazán, az úgynevezett nagy négyesről, ami volt, van és nagyon úgy néz ki, hogy egy jó darabig lesz is még. Ehelyütt külön mondok köszönetet Roger Federernek, hogy még mindig nemcsak ütőt fog a kezébe, de úgy játszik, ahogy. Azt gondolom, hogy előbb vagy utóbb, most inkább úgy tűnik, utóbb, de magára talál majd Djokovics is. Andy Murray-t pedig képesnek tartom arra, hogy Rafát megakadályozza abban, hogy az elkövetkező négy versenyéből ne nyerje meg mind a négyet. De képes lesz-e valaki arra, hogy megakadályozza Rafát az újabb és a még újabb “tizedik” begyűjtésében? Jelenleg úgy látszik, nincs ilyen játékos a Tour-on.
La Décima. A Tizedik. Rafa úgy fogalmazott a díjátadó ceremónián, köszöni az életnek, hogy megadta számára ezt a lehetőséget, hogy tízszer nyerhetett ugyanazon a Tornán. Micsoda alázat van ebben a mondatban is, miközben ehhez a teljesítményhez az isten adta tehetségen kívül rengeteg elvégzett munkára, a sérülten eltöltött hónapokban mutatott türelemre, kitartásra, a “még mindig képes vagyok rá”-ba vetett hitre, a változás és a változtatás elfogadására is óriási szükség volt.
Rafael Nadal, nem ismerek nálad nagyobb sportembert, nincs sportoló a földkerekségen, aki ezt jobban megérdemelte volna.
Jöhet az újabb Décima, az újabb Tizedik, immár Barcelonában, ahol Rafa nemcsak egyszerűen pályára lép majd, hanem egyenesen a Róla elnevezett Rafa Nadal Pályára vonulhat ki, várhatóan először szerdán.
Íme, ilyen egy igazi, élő legenda:
Pécs, 2017. április 23.
Farkas Anett
Megosztás:
Megosztás:
Cote d’Azur – Part 2 – Monte-Carlo
Copyright Anett Farkas
Next / Következik: Menton
anetteblog 