Jeremiás próféta könyve…

“Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az ÚR -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek. Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám.” – Jer 29. 11-13

Boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak! 

A prágai (csúcs)találkozó, avagy Timeless Tour újratöltve

Szerepelnek: Carlos Marín, David Miller, Sébastien Izambard, Urs Bühler, vagyis az Il Divo, továbbá: Anikó, Eszter, Gabi, Manyika, Margitka, Marika és jómagam…

Sokan most biztosan azt gondoljátok: hát nem sietted el! Mióta ígérgeted már azt a prágai beszámolót, közben teltek a hetek, majd a hónapok és semmi. Egészen pontosan 2019. október 27-én, egy csodaszép vasárnapi napon randevúztunk az Il Divo-val Prágában, mi így heten és Ti azóta vártok… Mi tartott hát eddig? Jogos a kérdés. Nos hát, hol is kezdjem? 

Talán a legelején. Ahhoz pedig 2018. szeptember 10-ig, az Il Divo tavalyi, budapesti koncertjéig kell visszaugranunk az időben. Néhányan talán még emlékeztek rá, hogy az Il Divo első tizenöt évét, a Velük kapcsolatos érzéseimet és személyes élményeimet egy hosszú írásban foglaltam össze, “Közkívánatra: Tizenöt év Il Divo, avagy szeretlek benneteket a kezdetektől fogva!” címmel (ha lemaradtál róla, itt olvashatod el: https://anetteblog.wordpress.com/2018/10/21/kozkivanatra-tizenot-ev-il-divo-avagy-szeretlek-benneteket-a-kezdetektol-fogva/). 

Arra is majd’ hat hetet vártatok. Ennek az oka pedig az volt, hogy tavaly szeptember 10-én egy olyan varázslat kerített hatalmába, amilyet korábban soha nem tapasztaltam. Az az újdonság, hogy ezúttal nemcsak a koncerten, de az úgynevezett “Meet and Greet”-en (“Találkozz vele és Üdvözöld”, szó szerint 🙂 ) is találkozhattam a fiúkkal, olyan erősen hatott rám, hogy hat teljes hétig tartott, amire képes voltam legalább egy kicsit elengedni azt az estét és őket. Hat teljes héten át minden egyes nap megnéztem valamelyik koncertjüket, meghallgattam egy vagy több cd-jüket és olvastam vissza mindazt, ami a róluk szóló könyvekben, cikkekben megjelent. Így tartottam életben a csodát. És közben folyamatosan készültem arra, hogy elmesélem nektek, milyen is volt az elmúlt tizenöt év az Il Divo-val. Ahogy tavaly is írtam, a megalakulásuk, az első klipjük megjelenésének pillanatától a rajongójuk vagyok, ez idő alatt háromszor látogattak el Magyarországra, önmagában ezt is igazi kiváltságként, ajándékként éltem meg, és valójában sohasem álmodoztam arról, hogy egyszer ott állok velük együtt egy fényképezőgép előtt, hogy közös fotó készüljön rólunk, miután találkoztunk és üdvözöltük egymást, ugyebár… Meet and Greet! Jól jegyezzétek meg ezt a három szóból álló kifejezést, mert még sokat fogom ma emlegetni. De megtörtént ez a különleges találkozás és a sorsom megpecsételődött…

Egészen biztos voltam benne, hogy ezt újból szeretném majd átélni és természetesen minél többször hallani őket élőben koncertezni. Különös tekintettel arra, hogy azt már akkor is tudni lehetett, a Timeless Tour nemhogy nem ér véget 2018-ban, de részben megújulva folytatódik tovább 2019-ben is. Azt hiszem az életben mindenhez szerencse kell. Szerencse is kell. Az enyém, a miénk ezzel a jó hírrel kezdődött. Volt tehát miben bízni, miben reménykedni… Egy újabb koncert valahol Európában, mostantól csakis “Meet and Greet” opcióval. Nem mintha ugyanazt a koncertet nem néztem, hallgattam volna meg szívesen akár százszor is élőben, de közben egy márciusi interjúból az is kiderült: némileg átalakították a programot, így nem lesznek táncosok a show-ban és az elhangzó dalok közé bekerült néhány ikonikus slágerük is, mint például a “Hallelujah”, az “Amazing Grace” vagy  éppen az “Isabel”. Röviden: olyan szerencsénk van, hogy egy új programot láthatunk. Hozzáteszem: a 2018-as Timeless Tour egészen fergeteges volt, nehéz lenne felülmúlni, persze nem is kell. Erről egyébként az is meggyőződhet, akinek nem sikerült élőben látni őket, ugyanis Tokióban rögzítették a koncertet, ami azóta meg is jelent dvd-n… 

Tavasz volt, amikor bejelentették, hogy az Il Divo 2019 őszén ismételten visszatér Prágába… Megindult a szervezkedés azonnal, ki jön, mivel menjünk, hol szálljunk meg és egyáltalán: emberek, ott a helyünk Prágában! Többen közülünk úgy vettünk jegyet, hogy nem ismertük személyesen a velünk utazók többségét. Van, aki senkit. Egyszerűen csak összehozott bennünket az Il Divo, egy Facebook csoport és a vágy, hogy ezt a négy, páratlan hangú fiút ismét élőben láthassuk, hallhassuk. Nagyon fontos része ez a történetnek, mert kimondva, kimondatlanul mindannyian izgultunk, hogy kik lesznek a többiek, milyen lesz a másik és milyen lesz ez az egész így együtt. Megéri-e majd utólag is… Szóval a reptéren találkoztunk először mi heten, Budapesten. Én már akkor éreztem, hogy nem lesz gond. És nem is volt. Nem árulok zsákbamacskát, itt az elején elmondom, hogy kivétel nélkül mindenkiben nagyon kedves, nagyszerű embert ismerhettem meg és zárhattam a szívembe. Ha úgy vesszük, már önmagában ezért megérte… És hát mindazért, ami ebben a három napban történt, úgy szintén.

Nagyon megterveztünk ám mindent! Először is alaposan megnéztük a tel-avivi repülőjáratok érkezési időpontját. A fiúk ugyanis október 26-án Izraelben koncerteztek, így nem volt más választásuk, mint a koncert napján délelőtt landolni Prágában. Mi persze biztosra mentünk, habár nyilván mi magunk sem indulnánk el Tel-Avivból az első járattal, de sosem lehet tudni, inkább mi várjunk, minthogy a fiúk elillanjanak előlünk a Václav Havel repülőtéren… Emlékeztünk ugyanis azokra a 2018-as szeptemberi prágai felvételekre, amik a reptéren készültek, amikor az Il Divo megérkezett… Rajongók gyűrűjében fotózkodtak, autogramot osztottak, mosolyogtak, szépek és kedvesek voltak. Gyorsan hozzáteszem, csapatunkat erősítette két, igencsak gyakorlott Il Divo koncertező, anya és leánya, vagyis Manyika és Anikó, akik tényleg nagyon sok koncerten jártak már szerte Európában, szebbnél szebb helyeken, gyakorlatilag az elmúlt tizenöt esztendő összes Turné sorozatának szem- és fültanúi voltak. És nem, nem, nem unják még! 🙂 Számtalan alkalommal találkoztak már a fiúkkal, nemcsak koncerten, netán Meet and Greet-en, de szállodák környékén vagy éppen reptereken. Ez már csak így megy… Az az igazság, hogy ismerik Carlost, Davidet, Sébet és Ursot személyesen, és ami még nagyobb dolog, a fiúk is ismerik őket… De erről majd később. 

Szombaton tehát szerencsésen megérkeztünk Prágába, ahol gyönyörű őszi idő fogadott bennünket, így kicsit körülnéztünk a városban, mert a vasárnapot alapvetően a fiúknak szenteltük. Viszonylag korán keltünk, hogy elérjük tehát az első, 8.15-kor érkező tel-avivi járatot. Anikó egy csodálatos magyar zászlóval készült, melyen azért könyörög, könyörgünk, hogy legyenek szívesek visszajönni Magyarországra is! Írom, hogy “is”, hiszen jól emlékszünk, hogy 2018-ban Budapestről éppen Prágába repültek a fiúk koncertezni, vagyis idei koncertjük mindenképpen visszatérés Prágába, ha csak a Timeless Tour-t nézzük is, mindenképp. “Please come back to Hungary!”, vagyis “Légyszi, gyertek vissza Magyarországra”, angolul, spanyolul, franciául és németül is ez állt a zászlón,  biztos, ami biztos. Marika számára különösen is fontos a reptéri epizód, hiszen ő este nem tart velünk a Meet-re, így nagyon reménykedik, hogy legalább a reptéren futja egy rövid, ám emlékezetes találkozásra. Itt térek ki arra a nem elhanyagolható tényre, hogy jómagam pontosan tudom, milyen is az ilyen várakozás, mennyi időt és energiát követel az embertől, és egyáltalán nem biztos, hogy “eredménnyel” kecsegtet. Tehát tudom, mit vállalok. Ezúttal, életemben először az Il Divo-ért. És azt is tudom, utólag egyetlen pillanatát sem bánja az ember… Ott állunk tehát a kifeszített magyar zászlóval, közben érkezik néhány cseh rajongó is, közel sincsenek annyian, mint tavaly. Úgy érezzük, nőnek az esélyeink, habár az első géppel nyilván nem jöttek a fiúk… Egyáltalán nem vagyunk csalódottak, állunk ameddig kell… Állunk és várunk. Izgulunk. 

A második járat elviekben 10.35 körül landol. Talán előbb jött, erre már nem is emlékszem pontosan, csak arra, amint megpillantjuk a karmestert, aztán egy hatalmas kocsit, tele Il Divo feliratú csomagokkal. Itt vannak! Hisszük boldogan. Úgy érezzük, célba értünk, megérte (akkor még) közel három órát várni… És végre előbukkan Urs is, maga előtt tolva egy bőröndökkel megrakott kocsit, oldalán felesége, Lety egy hatalmas kalapban ballag. Urs, mind közül a legszebb, egy igazi herceg, egyfolytában mosolyog, ráköszönünk, kedélyesen integet és visszaköszön… És akkor ezred másodpercek alatt szakad ránk a dilemma: vajon megállítsuk-e Ursot, de mi lesz akkor a többiekkel??!! Mi van, ha befut és tovasétál Carlos, David és Séb, miközben mi Urs-szal vagyunk elfoglalva??!! Úgy látszik a csehek is így gondolkodnak, mert nagyjából senki nem állítja meg a Hercegünket, aki így – továbbra is maga előtt tolva hatalmas kocsiját, oldalán a ballagó Letyvel – simán kisétál a terminálból… Folyamatosan jönnek a járat utasai, sőt, közben el is fogynak anélkül, hogy feltűnt volna az a további három, akikért Prágáig utaztunk… 

Némileg értetlenül állunk a dolog előtt, függetlenül attól, hogy pontosan tudjuk, a fiúk gyakran utaznak különböző járatokkal, inkább az a ritka, hogy ugyanazzal a géppel érkeznek. Most azonban a helyzet kivételesnek tekinthető, hiszen aznap van a koncert, sok választásuk nincs. A következő járat 13.00 óra körül várható. Erősen kételkedem, hogy ennyire utolsó pillanatban érkeznének a többiek, de mint tudjuk, a remény hal meg utoljára, vagyis tovább várunk… Az már biztos, hogy a vasárnapi városnézésnek annyi. Na, de kit érdekel a Város, ha végre megérkezik Séb, David és Carlos is. Ha megérkezik. Ha csak meg nem érkezett… Nekem nagyon gyanús a dolog, így fél egy felé körülnézek az Instagram nevű közösségi média felületen… És mit látok? Drága jó Carlosunk saját profilján mondja az arcunkba egy hotelszobából, hogy éppen megérkeztek Prágába. Ők mindannyian. Gyors telefon a többieknek, akik épp vásárolgatnak, hogy ez a hajó elment… 13.15 körül hagytuk el a repteret, ahol majd’ öt órát vártunk. Néhány fotó és egy rövid videó Ursról, valamint egy “helló” Tőle, ennyi jutott nekünk, de higgyétek el, még így is megérte.

Ideje most már a Meet and Greet-re koncentrálni. Oda nem megyünk mindannyian, Marika, Margitka és Manyika kihagyják a nagy találkozást, Anikó, Eszter, Gabi és én azonban lázasan készülünk. Ahogy írtam fentebb, Anikó nagyon sok Meet-en járt már, Eszter és Gabi azonban elsőbálozók, én pedig Budapest után újrázni készülök. Anikó azt mondja, hogy a századikon is izgulni fog, Eszter szó szerint sápadt az idegességtől, Gabi viszont eltökélt, eldöntötte, hogy ez az Ő nagy napja… Én próbálok nem izgulni, végül is tavaly is túléltem, hahaha, ezzel biztatom magam… 🙂 Most, hogy gyakorlatilag hónapokkal vagyunk az esemény után, összehasonlítva a tavalyi és az idei Meet-emet, Budapest jobb volt… De ez is csupán a szerencsén múlott. Akkor ugyanis nagyon kevesen voltunk, itt Prágában viszont nagyon sokan vagyunk. Ahhoz képest azonban kissé szervezetlen az egész… A srác, akire a Meet-eseket bízták, gyakorlatilag nem beszél angolul… Csehül mondja a magáét. Persze pezsgővel várnak bennünket, de ki akar itt pezsgőt inni??!! Én biztosan nem. Helyette a kihelyezett plakátokon üzenünk a fiúknak aranyszínű filccel: “Come back to Budapest, please!”, gyertek vissza Budapestre, légyszi! Ebből most már nem engedünk. Megbeszéljük, hogy a zászlót nem vesszük elő, azt most már a koncertre tartogatjuk. Szóval sokan vagyunk, így pontosan tudjuk, hogy kevés idő jut majd egy-egy emberre. Ellentétben a tavalyi Meet-tel, idén úgy döntünk, hogy egyesével járulunk az Urak színe elé… Persze közben leskelődünk, mert csak egy paraván választ el bennünket a helyszíntől, ahol egyszer csak megjelennek a Fiúk, szokás szerint a legjobb formájukat hozva. Attól félek, Eszter elájul, de teljesen megértem, tavaly én is ennyire izgultam, egészen addig, amíg el nem hangzott az a bizonyos “Helló Il Divo”… Utána ment minden, mint a karikacsapás, na de addig eljutni ugye… Szóval nagyon is el tudom képzelni, mit érez Eszter.

Gabi a legbátrabb köztünk, ő kezdi a sort, valamikor a Meet közepe felé… Aztán jön Eszter, majd Anikó. Ekkor már én is ott téblábolok a közelben és hallom, amint Urs így köszönti Anikót: “It’s nice to see you again”, vagyis “de jó, hogy újra látunk!”. De jó, hogy újra látunk. Őszintén mondom, nekem ez annyira, de annyira csodás érzés volt. De jó, hogy újra látunk. Ahogy említettem már, idén jóval kevésbé izgultam mint tavaly, az élmény azonban szinte leírhatatlan. Most Urs köszönt először, majd a francia sármőr következik, aztán Carlos és végül David. Ezúttal egyformán figyelek mindenkire, és próbálom elraktározni a szemeket. Tavaly alig tudtam felidézni Carlost és Davidet, mert mégiscsak Urs és Séb ugye tudjuk, de idén ezt már nem engedem meg magamnak. Külön készülök arra, hogy Davidre, akiért a tavalyi Meet óta teljesen odavagyok, ugyanannyira figyelni tudjak, Carlos pedig maga tesz arról, hogy ezúttal biztosan emlékezzek rá… Most nincs idő beszélgetni, mint tavaly, tényleg kicsit futószalagszerű a dolog, Séb azért egy “have a lovely evening”-gel (legyen csodás estéd) búcsúzik tőlem, én pedig, ahogy persze a többiek is, úgy maradnék még… 

Később megbeszéljük, ki hogy érezte magát, mit élt át, és miközben Gabi mesélte az élményeit, éreztem meg igazán, hogy mekkora dolog ez nekünk, milyen csodás emlék… És ha egyszer voltál, újból és újból menni akarsz, nem számít, hogy mi az “ára”, hogy “csak” egy fotó az egész, mert fantasztikus érzés kezet fogni velük, a szemükbe nézni, átélni ezt az élményt, és ha olyan szerencséd van, mint nekünk Budapesten, akkor akár beszélgetni is Velük. Tényleg egy csoda. Igazi varázslat. Ők pedig annyira kedvesen, annyira ügyesen csinálják, olyan jó rájuk nézni, Velük lenni. Abban a néhány percben tényleg csak te számítasz nekik. Zárójelben jegyzem meg, Manyika egyszer volt Meet and Greet-en Genfben, és ő, az első és saját elhatározásából ez idáig egyetlen Meet-je után azt mondta: soha többet… Szóval ilyen elemi erővel tud hatni ez a dolog. Nekem azonban meggyőződésem, hogy az újrázni akarók sokkal többen vannak, ő csupán a szabályt erősítő kivétel. 🙂 Most már Marika és Margitka – akik eddig kihagyták a Meet-et – is úgy tervezik, legközelebb biztosan csatlakoznak, annyit áradoztunk róla. 

És akkor képzeljétek el, hogy a koncert még csak ezután következett. Mert szép és jó mindaz, amit eddig elmeséltem, de a fő szám, a nagy attrakció még hátravan. Hiszen ragozhatjuk bárhogy is, amit a színpadon ez a négy fiú tud így együtt, azt nem tudja senki más a világon. Koncertből immár a negyediknél tartok, de most először valósul meg az egyik legnagyobb álmom, vagyis az első sorban ülve nézem és hallgatom őket. Egy újabb pipa azon a bizonyos bakancslistán. Ahogy belépünk a prágai Kongresszusi Központ koncerttermébe, tudom, hogy nem fogunk csalódni. Körülbelül háromezer ember foglal itt majd helyet, nem pedig tizenkettőezer, mint az Arénában. Tapintható a különbség, kényelmes fotelszerű székek, egészen meghitt, szinte ünnepi hangulat. Természetesen az Il Divo-val minden koncert, legyen az bárhol, igazi ünnep, de egy ilyen, mondhatni intim helyszín, egészen különlegessé teszi az élményt. Amikor megjelennek a fiúk és felcsendül a “Hola”, elvarázsolódunk és úgyis maradunk. Szenzációsak, mint mindig. A koncertet megelőzően hunyt el a csehek talán legismertebb énekese, Karel Gott, így ezúttal neki/érte szól a “Hallelujah”, a koncert közepe felé. Felejthetetlenül adják elő.

A “Timeless” című, ezidáig utolsó albumuk tényleg minden dala telitalálat, csúcs úgy, ahogy van. Mégis, valahogy nekem a “Toi et moi” lett talán a legkedvesebb dalom róla. Ahogy tavaly is írtam, idén sincs ez másképp, számomra ez a koncert csúcspontja, az elmúlt elképesztő tizenöt együtt töltött esztendő méltó felidézése, egyszerűen imádom, nah! Bár ülni és hallgatni őket is maga az álom, de amikor belekezdenek a “La vida sin amor” című dalukba és táncolni hívnak bennünket, naná, hogy rohanunk… Ezért is jó az első sorokban ülni. Azt már tényleg nem tudom szavakba önteni, milyen érzés az, amikor egymás után Urs, David, Carlos és végül Séb is úgy énekel, hogy közben az ember lánya kezét fogja. Ezt csak mi érezzük, akik átéltük, átélhettük.  

Nem volt titok a számunkra, hogy a show egyik kiemelkedő momentuma, amikor az “Unforgettable” című daluk közben egy rajongót a színpadra hívnak, pontosabban Séb megy le érte és hívja fel. Lépcső mellett ültünk valamennyire mindannyian, éppen azon lépcső mellett jobbról is, balról is, szépen egymás mellett, amelyiken Séb bizony lesétált… Nyilván előtte is mondogattuk egymás közt, hogy “én biztos nem megyek fel” vagy éppen “bárcsak engem választana”, kinek – kinek a vérmérséklete szerint, így amikor Séb valóban megindult, nyilván megdobbant a szívünk… De csak egy röpke pillanatra, mert hamar rá kellett jönnünk, hogy a kiválasztott hölgy bizony jó előre ki lett választva, Séb a nevén szólította ugyanis és határozottan kereste a szemével, hogy merre van, vagyis ismerte. Ez persze semmit nem von le a dolog értékéből, sőt, ebben is a profizmusuk mutatkozik meg, a véletleneknek itt nincs helyük… A brit hölgy ugyanis a kezdetektől fogva rajongójuk, ráadásul tökéletesen ért és beszél angolul… Ami lássuk be, nem egy hátrány ilyenkor. Egyben utalok itt arra a vicces megszólalásra is, amit David sütött el a koncerten, amikor azt mondta a francia Sébnek, hogy “olyan tökéletes a francia kiejtésed Séb, imádom, ahogy franciául énekelsz”… David, a mókamester. Urs, a Herceg. Séb, a sármőr. Carlos pedig a női szívek legnagyobb (meg)hódítója, érezhetően érte őrülnek meg leginkább a csajok. Mondanám, hogy nem is értem miért, de meg nem merem tenni, miután csapatunk szinte valamennyi tagja is Carlos imádó…  

Neki köszönhetjük azt is, hogy a zászlónk végül célba ért. Az ő kezébe adta Manyika, ő meg tovább a többieknek a színpadon. A “Time to say goodbye” című búcsúdal alatt végül kézzelfoghatóvá vált számukra is az üzenetünk: “Please come back to Hungary!” – Légyszi, gyertek vissza Magyarországra! 

Ismételten hatalmas zenei élménnyel gazdagodtunk, a srácokat nemhogy nem tudjuk megunni, hanem egyre jobban és jobban imádjuk őket, egyszóval maradt még  pipálni való a bakancslistán… És hát mit hoz a Szerencse, avagy mit tesz a Sors, érdemes volt várni ezzel a beszámolóval is, hiszen mi mással zárhatnám az idei soraimat, mint azzal, hogy találkozunk jövőre, vagyis 2020. október 29-én, igen, Budapesten, a következő, immár negyedik magyarországi koncertjükön! Vagyis folytatódik a Timeless Tour, “Timeless Encore”, azaz “Timeless Ráadás” címmel. Mondanom sem kell, alig várjuk, hogy mit hoz a Turné harmadik kiadása.

Mi bizonyosan ott leszünk!

És Ti? Jöttök? 

“Cause all of me
Loves all of you
Love your curves and all your edges
All your perfect imperfections
Give your all to me
I’ll give my all to you
You’re my end and my beginning
Even when I lose I’m winning
‘Cause I give you all, all of me
And you give me all, all of you…”

“Mert egész valóm
szeret mindent, ami te vagy.
Szeretem a hajlataidat
és minden szögletedet,
minden tökéletes
tökéletlenségedet.
Add nekem magad teljesen
és én neked adom magam.
Te vagy számomra a vég
és a kezdet,
még ha veszítek is
nyerek,
mert neked adom
magam teljesen
és te nekem adod
teljesen magad.”

 

Pécs, 2019. december 23. 

                                                                                                            Farkas Anett

Utóirat: valamennyi fotót és videót mi készítettük Prágában. 

A posztban említett interjút pedig itt találjátok:

https://blog.gigsandtours.com/2019/03/il-divo-interview/